Útravalóul

Az Isten itt állt a hátam mögött 

s én megkerültem érte a világot

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon. 

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Gyönge a testem: óvja félelem!
                              (József Attila)